Esettanulmány a VIII. (Online) Csíki Versünnep megszervezéséről

I. A megbízás
Partnerünk a Csíki versünnep 10 éve szervez versmondó versenyt az Erdélyben élő, verskedvelő magyar fiatalok számára, azonban a járványügyi helyzet miatt 2020-ban nem volt lehetőség ezt a csodálatos hagyományt élőben megrendezni. Mivel tavaly a Csíki Versünnep honlapját a Temarketinged készítette el, abban a megtiszteltetésben lett részünk, hogy felkértek minket a idei Versünnep technikai hátterének kiépítésére és a marketing kampány lebonyolítására. Az alábbiakban bemutatjuk Neked hogyan zajlott a VIII. (Online) Csíki Versünnep.
II. Készítsük fel a honlapot!
A rendezvény weboldalán először is megteremtettük a regisztráció lehetőségét, hogy a szavalók fel tudják tölteni videós pályázatukat. A kialakításnál fontos volt, hogy akár egy általános iskolás vagy egy informatikában kevésbé jártas felnőtt is el tudjon vele boldogulni. A tapasztalatok alapján ezzel – nagy örömünkre – nem volt probléma (ha Te is ilyen rendszerben gondolkodsz, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot).
Felhasználói fiók
A versmondók a fiókjukba belépve – a jelszóváltoztatás és a kijelentkezés lehetőségei mellett – egy néhány mezős űrlapot találtak, ahol a pályázatukat adhatták le a szervezők által kijelölt határidőig. Videós tartalmak révén nem szerettük volna, ha a tárhely hirtelen elfogy a rendezvény alól, így meg kellett oldani, hogy a feltöltött anyagok ne helyben kerüljenek tárolásra. További szempont volt, hogy a neves művészekből álló zsűri a lehető legkönnyebben hozzájusson az értékelendő szavalatokhoz.
Van is videó, meg nem is
A végeredmény az lett, hogy a fentebb említett űrlapon keresztül a fiatalok feltöltötték videóikat, melyek privát videóként felkerültek a Csíki Versünnep Youtube csatornájára, a tárhelyről ezzel egyidőben automatikusan törlődtek. A Youtube-ra áttöltött videók leírásába pedig bekerültek az űrlapban megadott adatok (név, elérhetőség, felkészítő tanár neve, vers/versek címe).
Mikor ezzel elkészültünk, gondoltunk egyet és megleptük a szervezőket egy olyan Google Sheet táblázattal, ahova szintén (a jelentkezés pillanatában, automatikusan) felkerültek a szavalók által megadott adatok, így a szervezők könnyebben átláthatták a pályázatokat, státuszolni és értékelni tudták azokat.

III. Használjuk ki az online teret!
Az már a korábbi Versünnepek alkalmával szokás volt, hogy a Facebook-on esemény, esemény bejegyzések és oldalbejegyzések révén, továbbá honlapos bejegyzésekkel és hírlevelekkel juttatták el a szervezők a szavalóverseny hírét a nagyérdeműnek.
Az azonban kifejezetten a VIII. (Online) Csíki Versünnep újdonsága volt, hogy azoknak a fiataloknak a versmondása, akik erre a feltöltési űrlapon jóváhagyásukat adták, nem csak a Youtube-ra került fel, de a Csíki Versünnep Facebook oldalára is, ahol – a szakmai vonallal párhuzamosan – elindítottuk a közönségdíj elnyeréséért folytatott versenyt is.
Itt ugyan szükség volt némi manualitásra, de még így sem volt sok munka vele, hiszen a korábban említett táblázatból könnyedén rászűrtünk azokra, akik jóváhagyták a Közönségversenyen való részvételt és seperc alatt fel is töltöttük szavalataikat a Facebookra.
A Facebook verseny sikere minden várakozásunkat felülmúlta, az első helyezett kislánynak közel 1500 lájk érkezett a videójára. A második helyezett is ezer feletti eredménnyel büszkélkedhetett és a harmadik helyen befutó fiatal hölgy is majdnem elérte a bűvös ezres határt. De a videók java részére a százas nagyságrendekben érkező lájkszám volt a jellemző.
IV. Díjazzuk a résztvevőket!
A szakmai és Facebook verseny lezárultával a zsűri részéről elindultak az értékelések, a mi részünkről pedig az eredményhirdetés és az oklevelek előkészítése. A korábbi években mindkettő teljesen hagyományos, offline módon történt, amire idén a pandémia miatt ugyanúgy nem volt lehetőség, ahogy magának az eseménynek a megszervezésére sem.
A szervezők hosszas tanakodás után a streamelt eredményhirdetés mellett döntöttek, melyhez szintén a Youtube-ot választottuk felületnek.
Ezzel egy időben a honlapon a felhasználói fiókokban elérhetővé tettünk két új funkciót, az egyik az emléklap letöltése, a másik pedig a felkészítő tanárnak szóló köszönetnyilvánító oklevél küldése volt. Az elsőhöz mindössze a nevét kellett beírnia az indulónak és már meg is kapta a szép, névre szóló emléklapját (itt megjegyeznénk, hogy technikailag a név beírásának kérése nélkül, egy egyszerű letöltés gombbal, is meg tudtuk volna ezt oldani, de mivel több szavaló nem saját nevében, hanem pedagógus fiókján keresztül indult – ráadásul egy pedagógus fiókból akár több induló is töltött fel szavalatot – így a név beírását nem lehetett elkerülni, ha azt szerettük volna, hogy minden induló hozzájusson a saját emléklapjához).
A másodikhoz pedig a pedagógus nevét és email címét kellett beírni és már úton is volt a felkészítő tanárhoz a megható köszönetnyilvánítás (szintén nagy sikere volt, gyakorlatilag minden induló küldött ilyet a pedagógusának, még azok is, akik esetleg a saját emléklapukra nem voltak annyira kíváncsiak).


V. Összegzés
Mind a verseny lebonyolítása, mind az eredményhirdetés szerencsésen és gördülékenyen zajlott. Az indulók és a szervezők is egyaránt elégedettek voltak, aminek mi szívből örülünk. A szervezők nagyon szeretnék, ha jövőre már lenne lehetőség a IX. Csíki Versünnep hagyományos megszervezésére (mi nagyon drukkolunk), ahogy azt is, ha a Facebook Közönségverseny, a letölthető emléklapok, a pedagógusoknak szóló köszönetnyilvánítások és a Temarketinged ismét részei lennének ennek a tiszteletre méltó kulturális eseménynek.
Ha Neked is vannak olyan terveid, hogy üzletedet, rendezvényedet részben vagy egészben az online térbe helyezd, keress meg minket, szívesen segítünk!